Bea B-Irodalma: Tavaszcsalogató – A bolond és az öreg vándor
2014 február 12. | Szerző: Fülöp Beáta Privát |
A Bolond és az öreg vándor
A tél utolsó napján, a kerek erdő és nagy kaszáló találkozásánál, ahol a hegyek csúcsai a Napot szurkálják és ahol a Nap sugarai a mezőt simogatják, az egyik keresztútnál összetalálkozott a Bolond és az öreg vándor. Szívélyesen üdvözölték egymást, és a Bolond azt mondta:
– Bátyámuram, üljünk le ide kicsit, élvezzük a természet szépségeit! – azzal a Bolond ledobta csörgősipkáját és leheveredett a friss fűbe. Az öreg vándor is leült egy útszéli kőre és fáradtan botjára támaszkodott.
– Látod amott a magas hegyeket, még itt-ott hó födi be csúcsokat! – mutatott büszkén a távolba az öreg.
– Látom bátyám, de szerencsére mára a hóból itt lent már csak a virág maradt meg! Nézd a hóvirágokat! – mondta hetykén a Bolond és az út szélére mutatott.
– Na és, érzed-e a levegő fagyott, csípős illatát? – kérdezgette tovább az öreg.
– Alig bátyám. A szellő zsenge hajtások üde illatát küldi felém! – felelte a Bolond vidáman.
– Bolond vagy te fiam! Csodállak, hogy nem érzed a hideget, hiszen ez itt mind az én birodalmam, és te, mint látogató tévedtél csak udvaromba. – mondta gőgösen az öreg.
– Fáradt vagy már bátyám! Pihenned kéne! – válaszolta a Bolond és csak kuncogott magában.
Egyszer csak egy szellő fújta át közöttük az út porát, ami finoman, selymesen kavargott az éterben. A szellő kecsesen körbefújta az öreg vándort is. Belébújt szakadt kabátjába, átjárta a gomblyukait, még a zsebébe is belebújt. Megérintette az öreg ráncos kezét, szélcsókot lehelt ajkára is. Az öreg hátrahőkölt meglepettségében.
– Miféle varázslat ez Bolond? A szél körbelibbent, lágyan megcirógatta arcomat, úgy siklott végig testemen, akár egy tengeri sellő a tenger habjain. Szakadt gúnyámat befoltozta, szakállamat kifésülte, lényével megrészegített teljesen. – a Bolond csak nevetett és az öreget ez bosszantotta.
– Fiatal vagy Bolond és szemtelen is! Mi volt ez? Ki volt ez? – értetlenkedett tovább az öreg.
– Ő nem volt más bátyám, mint a Szerelem. Megmutatta magát neked, hogy tudd, ő is újjá éled a tél távoztával.
– Messziről jössz fiam? Ki vagy te, s mi a tudományod? – kérdezte az öreg.
– Csak téged követtelek bátyám, végig szorosan a nyomodban voltam, és lám, végre utolértelek, hogy te nyugodtan pihenhess! – mondta a Bolond.
– Fiatalság, bolondság! – mondta az öreg. Már mindent értett. Megsimogatta hosszú szakállát, és megadva magát a természet akaratának átnyújtotta vándorbotját a Bolondnak, és azzal ő maga is köddé vált.
Így történt, hogy végre beköszöntött az a várva várt bolondos, szerelmes tavasz.
Fülöp Beáta ©
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: